
Óvodában maradás iránti kérelem
Fontos határidő: január 18.
A 2022. augusztus 31-ig napjáig 6. életévüket betöltő gyermekek szüleinek a 2022/2023. tanév vonatkozásában 2022. január 18-ig van lehetőségük arra, hogy az Oktatási Hivatalhoz kérelmet nyújtsanak be, ha ők vagy a gyermekkel foglalkozó pedagógusok, szakemberek úgy ítélik meg, hogy a gyermek még nem iskolaérett. A korábbi gyakorlattól eltérően a jelenlegi törvényi rendelkezések – Nkt. 45. § (2) – értelmében „A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik.”
A határidő jogvesztő, azaz a határidő után a hatályos jogszabályok értelmében semmilyen módon nem kérelmezhető, hogy a gyermek később kezdje meg tankötelességének teljesítését.
Az én megítélésem szerint ez egyáltalán nem szolgálja sem a gyermek, sem a szülő érdekét. Eddig egy jól működő, a szülő-óvoda-fejlesztő szakemberek, orvosok, pszichológusok közötti kölcsönös kommunikáción alapuló rendszer szerint történt a beiskolázás, és még így is kerültek olyan gyermekek az iskolába, akik arra nem voltak még teljesen felkészülve.
Az iskolaérettség egy komplex fejlettségi szintet jelent. Attól, hogy a gyermek esetleg ismeri a betűket, elszámol húszig és vissza, le tudja írni a nevét, esetleg felismeri a betűket vagy olvas is már valamilyen szinten, még egyáltalán nem biztos, hogy készen áll a mai magyar iskolarendszer által a gyermek elé támasztott kihívásokra, követelményekre. A gyermeknek nemcsak kognitív szempontból, értelmileg, hanem fizikálisan, érzelmileg, pszichésen és szociálisan is készen kell állnia arra, hogy naponta több órán át a figyelmét fókuszálni tudja, hogy megértse, mit is akarnak tőle valójában, hogy legyen kitartása, megfelelő feladatértése, kialakuljon feladattudata, megfelelő legyen a beszédértése, a figyelmét tartósan egy dologra tudja összpontosítani, alkalmazkodni tudjon nagyon összetett elvárásokhoz és szigorú szabályokhoz, és folytathatnám hosszan a sort tovább.
Mikor nincs szükség kérelem beadására 6. életév betöltése esetén?
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint:
„Abban az esetben a jogszabályok alapján nincs szükség arra, hogy a szülő vagy a gyám kérelmezze a tankötelezettség halasztását az Oktatási Hivatalnál, ha az illetékes pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága a sajátos nevelési igény, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség megállapításával összefüggésben, a kérelem benyújtására nyitva álló határidő lejárta előtt (azaz január 18. napjáig) kiállított szakvéleménye tartalmazza azt a javaslatot, hogy a gyermek maradjon további egy nevelési évig óvodai nevelésben.”
Tehát, ha a gyermek rendelkezik érvényes szakértői bizottsági véleménnyel, melyben javasolják a további óvodai nevelést, akkor a szülőnek nem kell külön kérvényt benyújtania az Oktatási Hivatalhoz. A szülőnek ilyen esetben ezt a véleményt kell az óvodában bemutatni, és az óvoda rögzíti, dokumentálja majd ezt a megfelelő módon.
A kérelem benyújtásának módja
Ha azonban a gyermek nem rendelkezik szakértői bizottsági véleménnyel, de a szülő és/vagy a gyermekkel foglalkozó szakemberek mégis úgy ítélik meg, hogy szükséges még egy év óvodai nevelés, akkor a szülő a fent említett kérelmet január 18. napjáig nyújthatja be az Oktatási Hivatalhoz. A Hivatal ezzel kapcsolatos hivatalos tájékoztatóját ezen a linken találják:
https://www.oktatas.hu/kozneveles/tankotelezettseg/tankotelezettseg_halasztasa
A kéreleműrlap elérhetősége Ügyfélkapuval
A szülőknek a kéreleműrlapot kell kitölteniük, ehhez linket az Oktatási Hivatal honlapján találnak:
A kéreleműrlap elérhetősége Ügyfélkapu nélkül
Amennyiben nem rendelkeznek Ügyfélkapuval, a kérelem postai úton is benyújtható (e-mailen azonban NEM!). Az ehhez szükséges dokumentum elérhető ezen az oldalon:
https://ohtan.oh.gov.hu/Kerelem
Az Ügyfélkapuval nem rendelkező kérelmező kérelmét szabadon is megfogalmazhatja, nem feltétlen szükséges a formanyomtatványt kitölteni. Ebben az esetben az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a kérelemnek tartalmaznia kell:
- a gyermek azonosító adatai: név, születési hely és idő, anyja lánykori neve, oktatási azonosító, lakcím, tartózkodási hely (ha eltér a lakcímtől)
- a kérelmező szülő / gyám vagy gyámhivatal adatai: név, levelezési cím, e-mail cím, telefonszám
- a gyermek jelenlegi jogviszonya: óvoda neve, OM azonosítója, címe
- indokolás: A gyermek milyen egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, hogy egy évvel később kezdje meg tankötelezettségének teljesítését?
- a kérelmező büntetőjogi felelőssége tudatában tett nyilatkozata arról, hogy a kérelmet a szülői felügyeletet gyakorló másik szülő egyetértésével nyújtja be vagy nem szerezhető be a másik szülő aláírása vagy nyilatkozat arról, hogy a szülői felügyeleti jogot csak a kérelmező gyakorolja
- a kérelmező beleegyező nyilatkozata arról, hogy amennyiben a kérelem elbírálásához szakértői bizottság kirendelése szükséges, az Oktatási Hivatal a kérelmező és a gyermek kérelemben megadott adatait a szakértői bizottság számára továbbítja, továbbá hogy amennyiben a kirendelt szakértői bizottság vizsgálata alapján a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) szerinti szakértői vélemény kibocsátása, vagy a kirendeléstől független további vizsgálat is szükséges, a szakértői bizottság a Rendelet 17. § (7) bekezdése szerint jár el
- dátum, aláírás
Nyilatkozatok
A kérelmezőnek összefoglalva tehát az alábbi nyilatkozat kell mellékelnie (ezeket az elektronikus űrlap tartalmazza, de azoknak is mellékelni kell ezeket, akik szabadon megfogalmazott kérelmet nyújtanak be):
- Az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat megismerte és elfogadja.
- A tankötelezettség megkezdésének halasztására vonatkozó tájékoztatót megismerte.
- A kérelemben megadott adatok a valóságnak megfelelnek.
- Tudomásul veszi, hogy amennyiben a kérelem elbírálásához szakértői bizottság kirendelése szükséges, az Oktatási Hivatal a kérelmező és a gyermek kérelemben megadott adatait a szakértői bizottság számára továbbítja, továbbá hogy amennyiben a kirendelt szakértői bizottság vizsgálata alapján a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) szerinti szakértői vélemény kibocsátása, vagy a kirendeléstől független további vizsgálat is szükséges, a szakértői bizottság a Rendelet 17. § (7) bekezdése szerint jár el.
- A kérelmező büntetőjogi felelőssége tudatában tett nyilatkozata arról, hogy a kérelmet a szülői felügyeletet gyakorló másik szülő egyetértésével nyújtja be vagy nem szerezhető be a másik szülő aláírása vagy nyilatkozat arról, hogy a szülői felügyeleti jogot csak a kérelmező gyakorolja.
A postai úton benyújtott kérelmek esetében az elektronikusan kitöltött, kinyomtatott űrlapot vagy a saját fogalmazású kérelmet mellékletekkel, nyilatkozatokkal együtt az alábbi címre kell postai úton beküldeni:
Oktatási Hivatal
Budapest
1982
Nagyon fontos, hogy e-mailen beküldött dokumentációt NEM fogadnak el!
Csatolandó dokumentumok
Fontos, hogy a fent említett nyilatkozatokon kívül a szülő minden olyan rendelkezésre álló dokumentumot csatoljon az űrlap mellé, mely kérését alátámasztja. Lehet ez szakértői vélemény, óvodapedagógus véleménye, az óvodában a gyermekkel foglalkozó fejlesztőpedagógus, logopédus véleménye, olyan szakemberek véleménye, akikhez esetlegesen magánúton jár a gyermek fejlesztésre, orvosi, védőnői, szakorvosi vélemény. Magánúton lehet iskolaérettségi vizsgálatot is kérni, erre számos lehetőség áll azok rendelkezésére, akik anyagilag ezt finanszírozni tudják. Ezeket a dokumentumokat is csatolni lehet a kérelemhez.
Döntés
- Az Oktatási Hivatal ezeket a dokumentumokat és a szülő által leírtakat figyelembe véve hozza meg döntését várhatóan 8 napon belül.
- Amennyiben szakértő kirendelésére, egyéb dokumentumok, adatok beszerzésére van szükség a döntés meghozatalához, a Hivatal a kérelem beérkezését követően 50 napon belül (postai kapcsolattartás esetén postai úton, ügyfélkapus kapcsolattartás esetén a kérelmező ügyfélkapus tárhelyére elektronikus úton) megküldi a döntést.
A tanító nénik vállára ez a rendszer még nagyobb felelősséget tesz, hiszen várhatóan nagyon sok olyan kisgyermek kezdi majd meg tanulmányait szeptemberben, akinek még bőven az óvodában lenne a helye. Ez már ebben a tanévben is bebizonyosodott sajnos. Az óvoda és iskola közötti átmenet a jelenlegi oktatási rendszerben legtöbb esetben nem valósul meg, nem tud megvalósulni. Ezt a távolságot iskola-előkészítő foglalkozások keretei között lehet mérsékelni, és a gyermeket az iskolai kihívásokra felkészíteni. Megoszlanak a vélemények, hogy a gyermeket tudatosan készíteni „kell”-e az iskolára. Az én véleményem szerint igen, kell, mert az iskola nem tudja biztosítani azt, hogy az óvodás gyermek iskolássá válhasson. Egyszerűen a szoros és nagy mennyiségű tananyag nem hagy elég időt erre.
A sajátos nevelési igényű tanuló száma folyamatosan emelkedik mind az óvodákban, mind az iskolákban, ezt a KSH is igazolják. Az elmúlt évben azonban ez az emelkedés az eddigi mértékűnél még jelentősebb volt (https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/oktat/alt-iskola2021/index.html#asajtosnevelsiignytanulkszmasarnyatovbbemelkedett).
Különösen magas a tanulási nehézségekkel, zavarokkal küzdők száma.
Ennek oka egyrészről, a járványhelyzet és az ennek „köszönhető” sok problémával és hiányossággal bevezetett távoktatási forma, illetve a sok helyen jellemző szakemberhiány. Az óvodákban az iskolára való felkészítés a legjobb szándék és segítőkészség mellett sem volt maradéktalanul kivitelezhető. Több helyen az egyéni fejlesztések, logopédiai foglalkozások nem tudtak és tudnak az elvárható szinten megvalósulni. A Szülők az intézményekbe nem mehettek/mehetnek be, a pedagógusokkal személyesen alig találkoznak, információt nem vagy alig kapnak.
A másik lehetséges ok pedig a Köznevelési Törvény előbbiekben említett módosítása, mely kötelező jelleggel előírja a 6 éves korban történő iskolakezdést, mely ellen számos szakember, szülő is felemelte a szavát, ennek ellenére módosítás még nem történt. A témával kapcsolatban Gyarmathy Éva klinikai szakpszichológus véleményét az alábbi cikkben olvashatják:
Szegeden folyamatosan indítok 3*8 órás egyéni iskola-előkészítő foglalkozásokat nagycsoportos óvodások számára jellemzően a kora délutáni (ebéd utáni) vagy reggeli (óvoda előtti) órákban. Ezeken a foglalkozásokon nem írni és olvasni tanulunk, hanem azokra a képességekre fókuszálunk, melyek majd alapját képezik a sikeres iskolai tanulásnak. Szeretettel várom a leendő iskolás gyermekeket foglalkozásaimon!
További információk, elérhetőség:
Related Posts
Fontos határidő: január 15.!
A 2021. augusztus 31. napjáig 6. életévüket betöltő gyermekek szüleinek...
Iskolaérettség kritériumai és az ezt megalapozó részképességek 1.
Az iskolaértettségnek számos kritériuma van, melyeknek teljesülniük kell,...
Iskolaérettség kritériumai és az ezt megalapozó részképességek 4.: Gestalt látás
Az iskolaérettséget megalapozó képességek bemutatása során szóltam korábban...
GyógyPEDAGÓGUS, GYÓGYpedagógus vagy GYÓGYPEDAGÓGUS?
A gyógypedagógus tanít vagy gyógyít? Sokszor felteszik nekem a kérdést a...





