A Szülő mint kompetens partner
Gyógypedagógusként számos szülői csoportnak tagja vagyok a közösségi médiában, és sok szülővel volt már és van személyes kapcsolatom. Meggyőződésem, hogy a gyermeket senki nem ismeri jobban, mint az őt nevelő és szerető szülők, hozzátartozók, nevelőszülők. Azokról a gyermekekről van szó jelen esetben, akik rendezett családi vagy nevelői háttérrel rendelkeznek. Sokszor hallom azt, hogy főként integrációban tanuló különleges bánásmódot igénylő gyermekek esetében az oktatási intézményben nem veszik figyelembe, nem hallgatják meg a szülőt, nem tekintik egyenrangú félnek. Ez amellett, hogy sérti a szülő jogait, hiszen őt mint a gyermek nevelésében leginkább kompetens személyt hagyják figyelmen kívül, rendkívül ártalmas a gyermek szociális, érzelmi és ezáltal értelmi fejlődésére nézve is.
Egyetlen példával szeretném ezt illusztrálni. Adott egy kisiskolás, autizmussal élő, okos, többségi intézménybe járó tanuló, nevezzük B-nek, aki testnevelés órákon sokszor véresre marja magát. Egyébként jó tanuló, és ez a magatartás otthon nem jellemző rá, illetve kezelhető. A szülő hiába próbálja jelezni a tanár néninek, hogy ilyen esetben segítene, ha lehetősége lenne a félrevonulásra, megnyugvásra, pihenésre, hiszen ez a gyakorlat otthon is működik, ha valamilyen váratlan, erősebb inger a gyermeket. Ezt nem veszik figyelembe az iskolában, mert ha a többi is fut, sorversenyben vagy labdajátékos foglalkozáson vesz részt, akkor B-nek is ezt kell tennie. A tanító néni szerint minden gyerek élvezi ezeket a tevékenységeket. Egy autizmussal élő gyermek viszont egy ilyen szituációban a tornateremben egyébként teljesen „normális”-nak mondott kiabálást és hanghatásokat – ami a teremben visszhangzik is – többszörösének érzékelhet szenzoros túlérzékenysége miatt. Lehetséges, hogy a tanító néni nem ismeri az autizmusnak ezt a jellegzetességét, ami nem is róható fel neki hibaként, hiszen a pedagógiai képzésének nem vagy nagyon kis mértékben képezte részét gyógypedagógiai ismeretek nyújtása. De éppen ezért kell meghallgatnia a szülőt!
A frusztrációját egy ilyen gyermek úgy vezeti le, hogy súlyosan bántalmazza önmagát, rosszabb esetben környezete, társai ellen fordul. Ez a viselkedési forma pedig szankciókat von maga után. A gyereket kezelhetetlennek ítélik, ha mások ellen fordul, akkor pedig akár az iskolából is elküldhetik. Érthető, hogy a mások ellen irányuló agressziót a többségi oktatás nem tűri, hiszen én sem és – biztos vagyok benne – Önök sem örülnének annak, ha gyermekük egy másik gyermek által megverve, megharapva, bántalmazva jönne haza az iskolából, óvodából. Ebben az esetben pedig nagyon egyszerű megoldás lenne, ha hagynák B-t félrevonulni a teremben egy fültokkal, fülhallgatóval, párnával vagy bármi mással, amit őt egy ilyen helyzetben megnyugtatja. Természetesen vannak olyan esetek, amikor már súlyosabb a helyzet, és ilyen egyszerűen nem orvosolható a probléma, de mindenképp fontos a párbeszéd, és a probléma megoldására való kölcsönös törekvés. Nagyon sokszor kis dolgok is elegendőek egy súlyosnak ítélt szituáció megoldásához. A kulcsszó a kölcsönösség, a kölcsönös odafigyelés, tisztelet a pedagógus és a szülő, gondviselő részéről is egymás iránt.
A fenti példára visszatérve egy hasonlattal élve, képzeljük csak el, mi mit éreznénk, ha 45 percet egy templom harangtornyában kellene töltenünk, miközben zúgnak körülöttünk a harangok? Valószínűleg ugyanezt, mint ez a kisgyermek…
Ez csak egyetlen példa, de egyéb más ilyen példát is tudnék említeni. A magatartási, viselkedési problémáknak is számos olyan háttere lehet, melyről csak akkor kaphatunk megfelelően részletes képet, ha a szülőt is meghallgatjuk. Sok olyan dolog, esemény húzódhat a háttérben, amiről a gyerek nem beszél, inkább hallgat, és eltűri, hogy 1-est kap, vagy épp rossz szemmel néznek rá a társai, tanárai.
Nagyon sok olyan különleges bánásmódot igénylő gyermek jár többségi intézménybe, akik csak akkor válhatnak sikeressé, ha az átlagostól valamilyen módon, mértékben eltérő érzelmi, értelmi, szociális, magatartásbeli, fejlődésbeli sajátosságaikat figyelembe veszik és tolerálják, megfelelő pedagógiai, gyógypedagógiai, pszichológiai módszerekkel, empátiával és szeretettel, elfogadással kompenzálják, segítik, fejlesztik. Ehhez viszont elengedhetetlen a gyermek és körülményei átfogó ismerete, tehát az orvosi, szakértői, fejlesztői, pedagógiai véleményeken túl a szülői, családi, nevelői háttér, az eddigi életút figyelembe vétele.
A különleges bánásmódot igénylő gyermekek köre igen tág, róluk következő hírlevelemben szólok majd részletesebben.
A hozzám forduló családok esetében az első alkalom minden esetben egy hosszabb, 1-2 órát igénylő, anyagi és további óralátogatási kötelezettségektől mentes beszélgetés a gyermekről, a családról, az eddigi életútról, az esetleges problémákról, és minden másról, amit a Szülő szeretne tudomásomra hozni. A kötelezettségektől való mentesség természetesen nem terjed ki a titoktartási kötelezettségemre! Minden, ami egy ilyen megbeszélésen elhangzik, függetlenül attól, hogy a továbbiakban tudunk-e, kívánunk-e együttműködni, a gyermek fog-e hozzám járni vagy mégsem, szigorú titoknak minősül!
Related Posts
Árnyékpedagógus…, de ki is ő valójában?
Az árnyékpedagógus klasszikus értelemben az integrációban tanuló sajátos...
Iskolaérettség kritériumai és az ezt megalapozó részképességek 2.: térbeli és síkbeli tájékozódás
Miért fontos? Az iskolaérettséget megalapozó képességeket bemutató sorozatom...
A Szülő mint kompetens partner
Gyógypedagógusként számos szülői csoportnak tagja vagyok a közösségi...
Iskolaérettség kritériumai és az ezt megalapozó részképességek 1.
Az iskolaértettségnek számos kritériuma van, melyeknek teljesülniük kell,...