„Rossz” (?) gyerekek az óvodában, iskolában
Mindannyian hallottunk már óvodában, iskolában „rosszalkodó” gyermekekről. Szerencsésebb esetben „csak” másoktól, például a saját gyermekünktől, aki szerint „XY már megint nagyon rossz volt, ezért a tanító néni fekete pontot adott neki!” Ennél viszont sokkal súlyosabb és fájdalmasabb a helyzet, ha mi magunk vagyunk az érintett szülő, akit már tizenötödször rendeltek be fogadóóra, mert „A gyerekkel nem lehet bírni…, ha így megy tovább, javasolnunk kell, hogy válasszanak neki másik intézményt!”.
Ezek a gyerekek sajnos nagyon könnyen és gyorsan megkapják a „bélyeget”, amit később már szinte lehetetlen lesz ledobni magukról, és ez az életkor előre haladtával egyre súlyosabb hátrányok, viselkedési és életvezetési problémák kialakulásához is vezethet. A magatartási problémák hátterében az esetek nagyrészében több tényező áll, melyek biológiai, pszichológiai, szociális, okokra vezethetőek vissza. Lehet egy fel nem tárt, akár születés előtti vagy szülés körüli ok miatt kialakult idegrendszeri probléma, lehet szociokulturális hátrány (szegénység, alacsonyabb iskolázottság a családban, nem megfelelő szülői példa, hospitalizáció, elhanyagoló szülők), vagy kamaszkorban a kortárscsoportok negatív hatása, és sorolhatnánk még hosszan. A probléma nagyon összetett, éppen ezért nem szabad csak egy nézőpontból megközelíteni! Nem biztos, hogy a 10 éves XY csak azért idegesíti a tanító nénit, mert neki ez örömet okoz! Biztosan van ilyen is, de óvakodni kell az elhamarkodott és megbélyegző megítéléstől és véleményformálástól, mert annak a viselkedésnek is oka van!
A statisztikai mutatók szerint egyre több gyermek küzd tanulási nehézségekkel vagy súlyosabb esetben zavarokkal. Az oktatási intézményekbe kerülve sokszor már óvodában szembesülnek a szülők és gyermekek a hihetetlen teljesítményelvárásokkal, melyek sajnos egyáltalán nem veszik figyelembe az életkori sajátosságokat, illetve azt a tényt, hogy minden gyermek különböző. Így évről évre nő azoknak a száma, akik képtelenek ezeknek ez a standard elvárásoknak megfelelni. Ezt csak nehezítik az olyan törvényi rendelkezések, mint a 6 éves korban kötelezővé tett iskolakezdés, melyről előző írásomban már szóltam. A szülő ideges, hiszen „Hogy lehet, hogy az ő gyereke még mindig képtelen egyedül felöltözni, mikor XY már a cipőjét is megköti?”, vagy „Hogy lehet az, hogy XY meg tudta írni a dolgozatot 5-ösre, te pedig megint csak 3-ast hoztál haza!?”. A gyerek pedig küzd, mert szeretne megfelelni, szeretett volna ő is 5-öst írni, ott ült 2 órát a könyv fölött, és mégis csak 3-ast kapott… Elkeseredett és frusztrált a szülő, a pedagógus és a gyerek.
Vajon milyen motivációja lesz egy ilyen kisgyermeknek a jövőben? Ki az, aki tud küzdeni egy célért úgy, hogy közben mindig csak a negatív megjegyzéseket kapja, és semmilyen sikerélményben nem részesül? Senki… Főleg nem egy gyermek!
Az iskolai kudarcok háttérben nagyon sokszor olyan probléma áll, melynek gyökere az óvodáig vagy az első iskolai évekig nyúlik vissza. Ha ezeket megfelelő időben nem ismerik fel, rejtve maradnak, akkor csak a már látható és tapasztalható tüneteket észleli az intézmény, a pedagógus, a család. A gyerek nem figyel, zavarja a társait; állandóan próbálja a figyelmet magára irányítani, miközben zavarja a foglalkozást, az órát; hiába tölt órákat magolással, az eredménye nem látszik; a közösség kiközösíti, rosszabb esetben nyilvánosan megszégyenítik, mert ő a „rossz tanuló”… Ő pedig feladja, mert hiába küzd, úgysem sikerül…!
A gyengébb teljesítmény oka azonban nagyon összetett lehet! Állhat mögötte egy hosszabb betegség miatti hiányzás vagy akár egy családi probléma (pl. haláleset) miatt kialakult tanulási nehézség, mely egyéni megsegítéssel, korrepetálással korrigálható. Ennél komolyabb a helyzet, ha valamely részképesség-zavar nehezíti a tanulás folyamatát, hiszen a részképesség-zavarok az alapvető kulturtechnikák elsajátításának folyamatát akadályozzák, mint az írás, olvasás, számolás.
A diszgráfia, diszlexia, diszkalkulia diagnosztizálása szakembert igényel, tüneteinek felismerése pedagógiai feladat is. De akár a szülő is felfigyelhet ezekre, említek most segítségként néhány ilyen tünetet a teljesség igénye nélkül.
Óvodáskorban
- megkésett beszéd- és mozgásfejlődés
- rendezetlen mozgás
- nem tud mozgásokat leutánozni
- nem szeret rajzolni, vagy rajzai rendezetlenek
- nem tudja testrészeit azonosítani, megmutatni
- kialakulatlan oldaliság (nem tudjuk eldönteni, hogy jobb- vagy balkezes)
- nem szeret mondókákat tanulni
Iskoláskorban
- rendezetlen füzetkép
- nem megfelelő nyomaték (a sokadik lapon a füzetben is látszik, mit írt előzőleg a gyermek)
- nem ismeri fel a tanult betűket, ha azok más betűtípussal vannak írva
- betűket kihagy, felcserél
- olvasásnál gyakran téveszt
- gyenge a szövegértése (nem érti, amit olvas)
- hasonló betűket felcseréli (b-d)
- irányokat téveszt
Hangsúlyozom, hogy ez csak néhány példa, de ezekből még nem szabad általánosítani. Tehát, ha ovis gyermekünk nem szeret rajzolni, az nem jelenti feltétlen azt, hogy rossz tanuló lesz az iskolában! Olyan tünetek ezek, melyekre érdemes figyelmet fordítani annak érdekében, hogy a beavatkozás időben megtörténjen.
Gyarmathy Éva “Tanulási zavarok azonosítása és kezelése az óvodában és az iskolában” című tanulmányában kiemeli (Új Pedagógiai Szemle, 1998 november. On-line: https://epa.oszk.hu/00000/00035/00021/1998-11-lk-Gyarmathy-Tanulasi.html):
„Szakmai szempontból hibás lépés tanulási zavart, diszlexiát, diszgráfiát vagy diszkalkúliát megállapítani addig, amíg a gyermek megfelelő szintű általános iskolai oktatásban nem vett részt. A szakmai szempont mellett a gyerek érdeke is azt kívánja, hogy óvodáskorban és az iskola első két évfolyamán a címkézést elkerüljük. Természetesen fontos, hogy minél korábban felfigyeljen a környezet a gyermek esetleges részképességbeli elmaradásaira, de ezeket a deficiteket fejlődési sajátosságként és a fejlesztés irányának megjelöléseként azonosíthatjuk csupán. Minél fiatalabb gyermekről van szó, annál kevésbé jogos bármely tanulási zavar diagnosztizálása. Óvodáskorban rohamosan fejlődnek a szenzomotoros képességek, de igen egyenlőtlen is lehet a színvonaluk. A lemaradó funkciók egyik napról a másikra beérhetnek, különösen, ha a gyermeknek megfelelően stimuláló környezetet biztosítunk.”
Fontosnak tartom hangsúlyozni tehát, hogy ha időben lépünk, egyéni és/vagy kiscsoportos formában történő foglalkoztatás, fejlesztés során nagyon szép eredményeket lehet elérni akár óvodás, akár iskolás korban.
A legfontosabb megmutatni a gyermeknek, hogy mennyire értékes és milyen erősségekkel bír! Nagyon fontos a pozitív megerősítés, a biztatás és a hit a gyermekben.
Az eredmény pedig felbecsülhetetlen: a boldog gyermek.
Related Posts
Iskolaérettség kritériumai és az ezt megalapozó részképességek 3.: Finommotorika és grafomotorika
Miért fontos? Az iskolaérettséget megalapozó képességeket bemutató...
GyógyPEDAGÓGUS, GYÓGYpedagógus vagy GYÓGYPEDAGÓGUS?
A gyógypedagógus tanít vagy gyógyít? Sokszor felteszik nekem a kérdést a...
6 évesen iskolába…
A jelenlegi törvényi rendelkezés értelmében, annak a gyermeknek, aki az...
A Szülő mint kompetens partner
Gyógypedagógusként számos szülői csoportnak tagja vagyok a közösségi...