Bankivatyúk és százrétű gyomor, lemezvastagság és a körív sugara… Tényleg szükség van minderre 11 évesen…?
Korábban írtam már arról, hogy mit gondolok a gyermekek 6 éves korban kötelező iskolakezdéséről. Többen megosztották bejegyzésemet, és egyetértésüket fejezték ki a leírt gondolatokkal.
Egy hozzászóló írta azt, hogy igazából nem is érti, miért kérdés az, hogy a gyermek menjen-e 6 évesen iskolába, hiszen a 80-as években is így volt kötelező (kivéve az évveszteseket), és akkor is el tudtuk végezni az iskolát, szakmát, diplomákat szereztünk. Ez kétségtelenül így is van. Én magam is 1978 – ban kezdtem általános iskolai tanulmányaimat. Azonban bizonyosan akkor is voltak olyanok, akik nem jutottak el odáig, hogy végzettséget vagy diplomát szerezzenek, és nem azért, mert lusták voltak, hanem azért, mert esetleg voltak tanulási nehézségeik, problémáik, csak akkoriban ezeket még nem ismerték fel, így egyszerűen lezárták annyival, hogy rossz tanulók, és kész. Megkapták a bélyeget, perifériára kerültek, és elkallódtak.
A 80-as évek óta eltelt 40 év… Rengeteget változott a világ, az életkörülmények, az emberek és családok helyzete csakúgy, mint az elvárások, követelmények, amik elé a gyerekeket állítják. Én két gyermek édesanyja vagyok. Angol-orosz szakos tanári diplomám, két gyógypedagógusi diplomám van, és sokszor elképedve állok a tananyag mennyisége ÉS minősége előtt… Nekünk 40 éve volt időnk játszani. Nem sűrűn lehetett hallani a stressz miatt kialakult pánikrohamokkal, magas vérnyomással, szívelégtelenségekkel küzdő általános iskolás korú gyerekekről.
Én még emlékszem arra, hogyan tanultunk meg írni-olvasni-számolni alsóban, és hogyan gyakoroltuk a szorzótáblát. A 4. év végére még a leggyengébben teljesítő tanulók is megértették mit olvasnak, ha tempóban el is maradtak… Ma a felső tagozatba kerülő tanulók jelentős számban küzdenek szövegértési nehézséggel, helyesírási problémákkal, ami az egész tanulási folyamatot megnehezíti vagy lehetetlenné teszi. Olyan mennyiségű tananyagot kell elsajátítani és olyan tempóban már az első osztálytól kezdve, hogy sokszor egyszerűen nem marad idő az ismétlésre, rögzülésre. A kis elsősöknek már első félév végére ismerniük kell a betűket, tudniuk kell azokat összeolvasni, számot kell adniuk arról, hogy olvasnak hangosan. Úgy, hogy nemrég még óvodások voltak… Már a kicsiknek is napi 5-6 tanítási órájuk van, délután tanulószoba vagy különórák, a 6-10 éves gyerekek jobb esetben késő délután vagy este kerülnek haza kimerülten, fáradtan. A nagyobbakról ne is beszéljünk… Igen, valóban nem kötelező sportolni, zenét tanulni, táncra járni… De ha ez sincs, akkor mi marad? Csak az iskola és a tanulás végkimerülésig? Fontos, hogy ezen kívül olyan tevékenység is legyen a gyermek életében, amit azért csinál, mert érdekli, mert tehetsége van hozzá, vagy csak egyszerűen örömét leli benne. Kell, hogy maradjon ezekre idő! De ha nem is jár különórákra, akkor is joga van (lenne) gyereknek lenni, azaz játszani, a barátokkal lenni, a szülőkkel minőségi időt tölteni. Ahogy a gyerekek iskolába kerülnek, ez szinte lehetetlenné válik. 40 éve ez nem így volt. Nekünk mindig maradt időnk játékra, pihenésre.
„A gyerek először játsszon, és ha ebben elfáradt, akkor majd kedvvel, önként veti magát a tanulásra. Mert a gyerek nem lusta, hanem kezdettől fogva mérhetetlenül kíváncsi, és igyekszik elsajátítani a világot.” (Vekerdy Tamás)
Ma az óraszámok nagyon magasak, a tananyag mennyisége minden évfolyamon elképesztő, az a gyerek pedig, aki valamilyen okból picit gyengébben teljesít, ne adj isten, pár napra lebetegszik, lemarad. Az alsó tagozat végére már tudniuk kell – többek között – a geotermikus energiáról, túl vannak olyan történelmi olvasmányokon, amiknek a hátteréről fogalmuk sincs, hiszen történelem órájuk még nincs, és 9-10 évesen nem elvárható, hogy az ezekhez szükséges történelmi ismeretekkel rendelkezzenek, egyik óráról a másikra oldalakat magolnak, négyjegyű számokkal végeznek műveleteket, kerületet-területet számolnak, átváltanak, 5-6 kilós táskákban cipelik a rengeteg cuccot minden áldott nap, és sorolhatnám tovább. Ötödik osztályban pedig kiderül, hogy a történelem leckét nem tudják megtanulni, mert egyszerűen nem értik azt, amit olvasnak, matematikából pedig nem tudják a szorzótáblát… A nyolcadik év végére mérhetetlen mennyiségű, sok esetben szükségtelen, a praktikusságot nélkülöző tudásanyagot kell elsajátítaniuk, ugyanakkor sokokuknak kihívást jelentene egy levél feladása vagy csekk befizetése a postán, vagy megfelelő segítség nyújtása, ha véletlen egy utcai baleset szemtanúi lennének.
Tényleg szükség van minderre…?
Nem azt mondom, hogy térjünk vissza a 40 év előtti állapothoz, bár a kötelező olvasmányok terén akár az általános iskolát, akár a középiskolát nézzük, sajnos, nem sok változást tapasztalok, pedig ott pont fontos lenne megújulni, és továbblépni. Természetesen, sokkal több mindennel tisztában kell(ene) lennie a mai kor gyermekének, mint nekünk anno, hiszen a világ folyamatosan és szinte követhetetlen gyorsasággal változik, fejlődik körülöttünk, de mégis úgy kellene ezt megtenni, hogy közben a gyerek azért gyerek maradhasson, illetve a tudásanyag illeszkedjen az életkorához. Észszerűen, a praktikumot is figyelembe véve. A magániskolák (és néhány állami iskola) a projektmódszer alkalmazásával pont ezt kívánják elérni. Egy ötödikes gyermeknek miért kell tudnia, bemagolnia, hogy a szarvasmarha gyomra pontosan milyen részekből áll? Mi is tanultuk, hogy a szarvasmarha kérődző állat, megtanultuk, ez nagyvonalakban mit jelent, de megmondom őszintén, arról, hogy a kérődzés folyamatában a táplálék a százrétű gyomorba, majd az oltógyomorba és a vékonybélbe jut, ilyen részletekbe menően nem volt tudomásom. Ezt most tanultam meg az 5. osztályos gyerekemmel 49 évesen. Igen, lehet, hogy ez szégyen, de én vállalom, hogy ezen információk nélkül is szereztem 3 diplomát… Nyilván, aki állatorvosnak készül, annak mindez rendkívül fontos információ, de majd ráér ezt megtanulni gimnáziumban fakultáción vagy később az egyetemen. Ez csak egy kiragadott példa friss élmény alapján, de száz másikat is tudnék említeni az ikerkaszat terméstől, a bankivatyúkig, hogy a természettudománynál maradjunk. Technikából ötödikben a háztetők fajtáiból írnak dolgozatot, és tudniuk kell, hogy jelölik a műszaki rajzokon a körív sugarát, a kör átmérőjét, a lemezvastagságot…, stb., de arról fogalmuk sincs még, mi az a sugár, mi is az az átmérő, és egyáltalán, mi is az a műszaki rajz pontosan… Miért nem készítenek madáretetőt vagy szendvicset…? De a többi tantárgy is tartogat mindig meglepetéseket és újdonságokat… Fontosak ezek az ismeretanyagok, nem vonom kétségbe a létjogosultságukat, de a megfelelő módon és a megfelelő időben tanítva talán még maradandó tudást is jelentenének a gyermekek számára…
„A régi magyar iskolában azt mondták a tanároknak: itt vannak a gyerekek, négy-hat év alatt tanítsd meg őket stabilan írni-olvasni! Közben menjetek le a patakpartra, mert ez volt a környezetismeret. Játsszatok, futkározzatok, énekeljetek…” (Vekerdy Tamás)
A szülő, ha tud, segít. Ha tud…, és van rá ideje, türelme, tudása… a napi hajtás és stressz és a papíron 8 órás, de a valóságban általában ennél hosszabb munkaidő végeztével. Aggódunk, csak ne legyen beteg a gyerek, ne hiányozzon az iskolából, mert hogy fogunk pótolni, hogy jövünk el betegszabadságra, hogy magyarázzuk el a tananyagot. Ha nincs időnk tanulni a gyerekkel, a leckét ellenőrizni és másnap rossz jegyet kap, magunkat okoljuk, hogy mégis milyen szülők vagyunk, hogy még a gyereknek sem vagyunk képesek segíteni. Vagy tehetetlenségünkben épp a gyereket szidjuk, hogy már megint rossz jegyet hozott, miért nem tanult, hogy fogja kijavítani, bezzeg a Zsuzsika, meg a Pistike tudott 5-öst szerezni…! Aztán rájövünk, hogy igazságtalanok voltunk, és próbáljuk valahogy jóvá tenni a dolgot.
Iskolaidőben valahogy megszűnik a normális élet…
Az a gyermek pedig, aki nem bír a követelményekkel lépést tartani, lemarad, „rossz tanuló”-vá válik, az osztályban nem jut neki szerep, a társak kirekesztik, bántják szóval vagy akár még tettlegesen is. Ha nem érkezik egyéni segítség, ezek a gyerekek elkallódnak, elvesznek a rendszerben.
Ma olyan kihívásoknak kell megfelelni már iskolába lépéskor, amelyeknek 40 éve még hírét sem hallottuk. Nem hasonlíthatjuk a mai helyzetet a 40 év előttihez. Az óvoda és iskola között akkor szakadék húzódik, ami sok gyermek számára bevehetetlen akkor is, ha semmilyen nehézséggel, zavarral nem küzd. Ebben a korban egyetlen év is rengeteget számít a fejlődésben, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy 6 vagy 7 évesen kezdik az iskolát, és szembesülnek az ottani elvárásokkal, követelményekkel! Sokan hangsúlyozzák, hogy az óvodában legfontosabb a játék, ne tanítsuk írni-olvasni a gyereket, ezzel egyetértek én is. Azonban vannak olyan általános iskolák, ahol szinte hátrány, ha a gyerek úgy kezdi az első osztályt, hogy nem ismeri a betűket…
Nagyon nagy felelősség hárul az óvodapedagógusokra, a védőnőkre is, hogy idejében, már az óvodában felismerjék és jelezzék, ha esetleg a fejlődésben valamilyen téren elmaradást tapasztalnak, hogy minél hamarabb érkezhessen a segítség. Az iskolaérettségnek számos kritériuma van, aminek meg kell felelni, de ugyanolyan fontos az is, hogy a kisgyermek ne csak testileg és értelmileg, hanem érzelmileg és szociálisan is éretten, felkészülten lépje át az iskola küszöbét. Van, aki erre már 6 évesen is felkészült, ő mindenképpen kezdje el az iskolát! De sokan vannak, akik nem, nekik viszont a korai iskolakezdés számos, az egész későbbi életükre is kiható hátrányt okozhat.
Fontos szempont, amit mindezeken felül még figyelembe kell venni, hogy az elmúlt évtizedekhez képest ma már az óvodákban nagyon jelentős számban vannak különleges bánásmódot igénylő gyermekek, melynek okai igen összetettek. Számukra az iskolakezdés még inkább nehezített, több segítséget, odafigyelést és támogatást igényelnek. Ők is és szüleik is.
Amennyiben pedig az alsó tagozatban a gyermek nehézségekbe ütközik a tanulási folyamatban, mihamarabb megfelelő segítséget, egyéni megsegítést kell kapnia. A nagylétszámú osztályokban erre nincs lehetőség. Az egyéni vagy kiscsoportos fejlesztő foglalkozásokon valóban arra fókuszálunk, amire a gyermeknek és a szülőnek szüksége van. Van idő figyelni rá, meghallgatni, támogatni, biztatni, elmagyarázni újra és újra, több oldalról megközelíteni az adott problémát, gyakorolni, ismételni, az ismeretet rögzíteni, a szorongást oldani, szeretetet, sikerélményt nyújtani.
Related Posts
Árnyékpedagógus…, de ki is ő valójában?
Az árnyékpedagógus klasszikus értelemben az integrációban tanuló sajátos...
A Szülő mint kompetens partner
Gyógypedagógusként számos szülői csoportnak tagja vagyok a közösségi...
Iskolaérettség kritériumai és az ezt megalapozó részképességek 1.
Az iskolaértettségnek számos kritériuma van, melyeknek teljesülniük kell,...
Fontos határidő: január 15.!
A 2021. augusztus 31. napjáig 6. életévüket betöltő gyermekek szüleinek...