Iskolaérettség kritériumai és az ezt megalapozó részképességek 2.: térbeli és síkbeli tájékozódás

Miért fontos?

Az iskolaérettséget megalapozó képességeket bemutató sorozatom I. részében a testtudatról írtam. Az iskolaérettség fontos kritériuma, hogy a gyermek megfelelően érzékelje maga körül a teret, saját magát el tudja helyezni a térben, ennek előfeltétele a korábbiakban már említett biztos testtudat (testkép, testfogalom, testséma) kialakulása. Ha a térérzékelés nem nyugszik biztos alapokon, az nyugtalanságot szülhet a gyermekben, mely érzés magatartási, viselkedési és tanulási problémákat vonhat maga után. A kiindulópont mindig a gyermek saját teste, ehhez képest tudja érzékelni, hogy a környezetében lévő tárgyak, dolgok, személyek önmagához viszonyítva hol helyezkednek el. A tárgyak helyzetét először önmagunkhoz, majd egymáshoz viszonyítva kezdjük el értelmezni. Azáltal, hogy saját testük határait pontosan észlelik, felismerik a tárgyak önmagukhoz és egymáshoz való viszonyát, biztonságosabban tudnak ők maguk is mozogni, létezni a térben. A térészlelés lényege a mozgás, a sebesség és az irány érzékelése. Tudnia kell saját testének és testrészeinek mozgását szabályozni a térben, érzékelnie kell más testek mozgását, azok irányát, sebességét, és ehhez tudnia kell alkalmazkodni, illetve összetett téri mozgásokat is érzékelnie kell. Fontos, hogy kialakuljon a gyermekben az őt körülvevő tér környezetsémája, amikor is a különböző csatornákon (taktilis/érintési, kinesztetikus/mozgásos, vesztibuláris/egyensúlyi, vizuális/látási) keresztül a gyermek az információkat környezetéből összegyűjti, és ezek az információk végül a mozgás, a cselekvések és érzékelés segítségével tovább finomodva egy egységbe integrálódnak. Mint arról már korábban is többször szóltam, nagyon fontos a megfelelő mennyiségű mozgás a kezdetektől fogva, mert ez minden tanulás alapja. A gyerekek sajnos egyre kevesebbet mozognak, a mozgásszegény életmód nem ad lehetőséget a közvetlen tapasztalatszerzésre, minek következtében a téri tájékozódás képessége is jellemzően alacsonyabb színvonalú sok gyermeknél. A bal és jobb irányok, illetve a térbeli viszonyok pontos tudatosítása a tanulási folyamat elengedhetetlen előfeltétele, hiszen ez adja majd az alapját az olvasás-írás-számolási képességek kialakulásának, fejlődésének. A pontos térérzékelés természetesen nemcsak az iskolai képességek fejlődésének szempontjából fontos, hanem a mindennapi életben való eligazodás, a környezetben való biztonságos létezés alapvető feltétele.

A fejlesztés a testkép, testfogalom, testséma fejlesztésével indul, mely területekről előző írásomban szóltam.

A téri tájékozódás fejlesztésének 3 fő lépése:

1. Fejlesztés saját testen és saját testből kiindulva
2. Fejlesztés a térben tárgyakkal
3. Téri irányok felismerése a síkban

A fejlesztés nagyon változatos formában valósulhat meg akár otthoni környezetben is a mindennapi tevékenységekkel összekötve vagy mozgásos játékokkal. Ehhez szeretnék néhány praktikus ötletet adni a teljesség igénye nélkül csak gondolatébresztőnek.

A testrészek tudatosítása történhet az I. részben felsorolt módokon. A jobb és bal irányok, oldalak megkülönböztetése már itt is fontos feladat: jobb kéz-bal kéz, jobb szem-bal szem, stb. A bal oldalt köthetjük a szívünkhöz, a gyermek bal kezét a szívére helyezve, annak dobogását megéreztetve tudatosíthatjuk, hogy a szív felőli oldal a bal. Könnyebbé tehetjük ezt, ha a bal kezére egy kis kék szalagot kötünk, a kézfejére egy pici matricát ragasztunk vagy egy kis figurát („tetkót”) rajzolunk, a kislányoknak karkötőt tehetünk a bal csuklójára, ha ez nem zavarja a gyermeket. Érdemes egyszerre csak egy oldalt (bal) tudatosítani, tehát ne azonnal bal és jobb oldalról beszéljünk. Az óvodában, iskolában a jobb kezet nagyon gyakran „bemutatkozós kéz”-ként emlegetik a tanítók, pedagógusok, ezért  ezt az elnevezést is nyugodtan használhatjuk a jobb kéz esetében. Kedves dal, amit a gyerekek nagyon szoktak élvezni az Ugibugi dal, ennek számos változata megtalálható az interneten.

A térben történő tájékozódás első lépéseként a gyermek saját testéből kiindulva tudatosítjuk a téri irányokat.

Megkérjük, hogy a kezében tartott kis játékot vagy kedvenc tárgyát emelje a feje fölé, dugja a háta mögé, fogja a bal kezébe, fogja a jobb kezébe. Babzsákkal, plüssjátékkal is játszhatunk. Megkérjük, hogy a játékot vegye a bal vagy jobb kezébe, vagy fogja meg mindkét kézzel, és emelje a feje fölé, tegye a földre maga elé, a két lába közé. Játszhatunk mozgásos játékot akár verssel kísérve, megkérjük, hogy emelje fel a bal kezét, jobb kezét, bal lábát, jobb lábát, érintse meg a bal fülét stb. Ezután tárgyakat, játékokat helyezünk el a gyermek előtt, mögött, jobb és bal oldalán, a széke alatt, amin ül stb. Megkérdezhetjük tőle, mit lát jobb oldalon, bal oldalon, mi van előtte és mögötte stb.

Következő lépésben már nem a gyermek saját teste, hanem egy tárgy, pl. egy kisautó lesz a viszonyítópont, és azt kérjük, hogy a babzsákot tegye az autó mellé, az autó mögé, tartsa az autó fölé, stb. Amikor ezek a gyakorlatok már biztosan mennek, akkor bevonhatjuk a mindennapi tevékenységeinkbe, és megkérhetjük, hogy segítsen nekünk a szobája rendbe rakásában, eközben pedig irányíthatjuk a tevekénységet azzal, hogy megkérjük a plüss állatát tegye a polc jobb oldalára, a kis autóját a mesekönyve elé a polcra stb. Összetettebb utasításokat is adhatunk.

Mindig fontos figyelni, hogy mi az, amit a gyermek biztosan végre tud hajtani. Ha valamiben nagyon bizonytalan vagy sokat hibázik, akkor lépjünk vissza egy lépéssel oda, ahol még biztos volt a dolgában. Gyakoroljunk, és lépjünk újra arra a szintre, ahol a bizonytalanság mutatkozott. Csak akkor állítsuk a gyermeket összetettebb feladat elé, ha az adott szinten már biztosan teljesít.

A biztos térbeli tájékozódás után a síkbeli tájékozódás kialakítása és fejlesztése a következő lépés, hiszen az iskolában a gyermeknek képesnek kell lennie eligazodni a füzetben, a könyvben, pontosan ismernie kell az olvasás-írás megfelelő irányát, meg kell tudnia különböztetni például a b és d betűket, tehát látnia kell, hogy merre mutat a „b” betű „hasa” és merre a „d” betűé. Látnia kell, hogy mi a különbség a „b” és a „p” betű között, de a matematikában az írásbeli műveletek, például a szorzás elsajátításának is alapvető feltétele a pontos irányismeret.

A síkbeli tájékozódás fejlesztése történhet játékos, rajzos formában. Rajzolunk együtt egy szép képet, közben folyamatosan mondjuk a gyermeknek, mit hova rajzoljon. Megkérjük, hogy a lap közepére rajzoljon egy fát, a fa fölé rajzoljon egy napocskát, a jobb oldalára egy virágot, a bal oldalára egy kiscicát, és így haladunk tovább.

Az olvasás-írás elsajátításához nagyon fontos tudatosítani és rögzíteni a balról jobbra történő haladási irányt. Erre is számos játékos lehetőség áll a rendelkezésünkre, kirakhatunk szép sormintákat több sorba is, pl. egy piros korong, egy kék korong. Ezt a feladatot nehezíthetjük, ha három színnel dolgozunk, vagy ha az egy piros – két kék – egy piros – két kék változatot kérjük a gyermektől. Ezt játszhatjuk társasjáték figurákkal, színes kupakokkal vagy bármilyen olyan tárgyakkal, melyek a gyermek számára ismerősek. Figyeljünk a sorváltásra, hogy a következő sor is mindig a bal oldalról induljon.

Egyszerűen kivitelezhető feladat, ha egy asztalra 3-4 sorban apró tárgyakat helyezünk egymás mellé, melyeket a gyermek biztosan ismer, és megkérjük, hogy sorolja el, hogy mit lát az asztalon. Arra kell figyelnünk, hogy szigorúan balról jobbra történjen a haladás, egyetlen tárgy se maradjon ki, és a sorváltás is szabályos legyen. Ezt tulajdonképpen már maga az „olvasás”.

Ezen kívül nagycsoportos ovisok számára számos kedves feladatlap is rendelkezésre áll a síkbeli tájékozódás fejlesztésére. Erre mutatok két példát a télhez kapcsolódóan:

Felnőttként viszatekintve nem biztos, hogy emlékszünk arra, hogy tudatosan sajátítottuk volna el a fentiekben leírtakat. Ezen képességek nagy része valóban a cselekvéseink során, a cselekvésekbe ágyazottan történik fejlődésünk során. Azonban vannak olyan esetek, amikor valamilyen ok miatt akár a testtudat, akár a téri vagy síkbeli tájékozódás fejlődése során valamilyen szinten elmaradás mutatkozik. Ezekre már egészen kis korban fel lehet figyelni, és az időben megkezdett, célzott fejlesztések utján korrigálni annak érdekében, hogy a gyermeknél saját magához viszonyítva a legjobb eredményeket érhessük el.